A cigányok Európában

A cigányok első lehetséges európai említése 1260-ra tehető, ekkor II. Ottokár cseh király a pápának szóló levelében arról számol be, hogy IV. Béla magyar király ellene vonuló seregében cigányok is voltak.Az 1400-as évek elején a török hódítás elől menekülő romák számos közép- és nyugat-európai szövegben megjelennek, ekkor többnyire egyiptomi zarándokként írnak róluk.

A cigányok vándorlásuk során eljutottak Európába, ott is először Görögországba, ahol meglehetősen sok időt töltöttek el egyes csoportjaik, India és Örményország után harmadik őshazának is szokták nevezni Görögországot. Az itteni tartózkodás a késő középkorra esett, amikor a keresztény vallásnak, a hitnek Európában nagyon nagy szerepe volt, ekkoriban azaszkézis, a bűnbánat, a vezeklés gyakori, elismert és fontos szerepet betöltő tevékenységek, értékek voltak. A görögországi tartózkodás alatt a cigányok minden bizonnyal sok Szentföldre tartó zarándokkal találkoztak, akik szegények, éhesek, koszosak, rongyosak voltak, vándoroltak, bűnösök voltak - hiszen vezekeltek -, de őket mindenhol szívesen fogadták, beengedték házaikba, megetették, jóltartották őket. A zarándokot ugyanis, aki az igaz hit miatt vándorol és vállalja ennek nehézségeit, gyötrelmeit, befogadni, jól bánni vele, keresztény érték és erény, sőt, szinte kötelesség, hiszen a Biblia szerint valakivel jót cselekedni nem más, mint Jézussal jót cselekedni.A cigányok tehát szegény zarándokokként érkeztek Közép- és Nyugat-Európába, így vándoroltak, ezzel adományokat, ajánlóleveleket, támogatást és együttérzést is kaptak. Ilyen az alábbi, Zsigmond király által kiállított menlevél is:

"Mi, Zsigmond, Isten kegyelméből római király, a Birodalom mindenkori gyarapítója, Magyarország, Csehország, Dalmácia, Horvátország, stb. királya kegyesen köszöntjük a Birodalomban élő vagy uralmunk alá tartozó minden nemes, katona, parancsnok, hivatalnok, bíró, várbéli és városi hívünket."

Egy ilyen menlevél megnyitja a kaput a vándorló nép előtt, engedélyt ad az önbíráskodásra, utasítja a városokat arra, hogy ne üldözzék, hanem támogassák László vajdát és kompániáját. Zsigmond király menlevele azonban csak az ő birodalmában jelentett útlevelet és bebocsátást, ezért Nyugat- Európában nem királyi, hanem egyenesen pápai menlevéllel utaztak cigány csoportok 1422-től fogva. Ilyen pápai menlevélnek a megszerzése érdekében indultak nagyobb csoportok Itáliába, ahol ránk maradt egy feljegyzés 1422-ből, mely kéthetes bolognai táborozásukat örökíti meg. Ebből a feljegyzésből már egyértelműen kiolvasható, hogy a zarándokkorszak nem tarthatott sokáig, mert a városoknak a harmadik-negyedik "szegény vezeklő egyiptomi zarándokcsoport" után elfogyott a türelme, a közhangulat a cigányság ellen kezdett fordulni. Eleinte ez abban nyilvánult meg, hogy nem fogadták be őket, nem mehettek be a város falain belülre, de menleveleiknek köszönhetően támogatást még kaptak (bármit, ételt, pénzt, csak minél hamarabb menjenek tovább).

A cigányokkal szembeni előítélet tehát egész Nyugat-Európában kialakult. Természetesen nem állítjuk, hogy a rendszeres tolvajlás, az emberek becsapása pusztán előítélet volt, hanem felgyülemlett negatív tapasztalat. Azonban a cigányság megélhetéséhez, az éhhalál elkerüléséhez gyakran nem is adódott számukra más mód. A félelem a többségben pedig csak nőtt; a lopást, erkölcstelenséget, boszorkányságot, az ördöggel való cimborálást tették meg a cigányság fő, és egyetlen ismertető jelének, ezzel azonosították őket. A középkori, kora újkori Európa világképébe nem fért bele a cigányság. Amíg megtért bűnösöknek, zarándokoknak tekintették őket, addig támogatást kaptak, de - érthető módon - elmúlt az ebben való hit, és onnantól kezdve megvetett, kitaszított Sátán cimborái lettek. Ha enni akartak, alamizsna híján maradt a lopás; emiatt tovább nőtt az előítélet, ez elvezetett a kiutasításhoz, cigányellenes törvényekhez, üldözéshez.

A nyugat-európai vándorlást inkább nevezhetjük kalandozásnak, melynek során a megélhetést nem a kereskedés és a kézműves ipar, tehát nem a munka, hanem a szórakoztatás mellett a lopás és koldulás jelentette.

Közép- és Kelet-Európában - hazánkban is - ember- és kézműveshiány, valamint hadi készültség volt a törökök hódításai miatt, így erődépítési és fegyverkészítő valamint -javító szakemberekre nagy szükség volt, így az itt maradt cigányok egy része hamar a társadalom szerves részévé vált, nagyon korán, már az 1500-as években integrálódtak a társadalomba, de jelentős részük továbbra is a társadalom peremén élő, kóborló, alantas munkát végző (pl. hóhér) maradt. Érdekesség, hogy kovácsok lévén, Szapolyai János, a Dózsa-féle parasztlázadást leverő erdélyi vajda (nem cigányvajda, hanem fejedelem) cigányokkal készíttette el azt a vastrónt, vaskoronát és vasjogart, melyekkel Dózsa Györgyöt kivégeztette. Szintén erről az időszakról szól Gárdonyi Géza talán leghíresebb műve, az Egri csillagok, melyben többször is feltűnnek cigányok zenész, kovács, fegyverjavító és erődépítő munkásokként.

Ifj. Neuhauser Ferenc vízfestményei: Cigány asszony, Cigány kovács, Kanalas cigány, 1812.

A cigányellenesség azonban nem csupán az egyes emberek rosszallását jelentette, alig pár évtizeddel a menlevelek kibocsátása után megkezdődtek a törvényhozások a cigányság ellen. A fenti német polgár leírásában található utalás, miszerint "ki akarják kémlelni ezeket a földeket", azt jelenti, hogy eleinte csak itt-ott merült fel annak a gondolata, hogy a cigányok tulajdonképpen a törökök kémei, de később ez lett a hivatalos álláspont. Meglehetősen valóságtól elrugaszkodott ötlet, de a korabeli Európa legnagyobb ellensége az iszlám Törökország volt, így viszonylag kézenfekvő volt egy szintén ellenszenves csoporttal való összekapcsolásuk. Ez egyszerűen abból fakadt, hogy szerintük a romákból bármi rosszat ki lehet nézni, és mi lehet annál rosszabb - keresztényietlen magatartásuk is ezt bizonyítja -, mint hogy a törököknek kémkednek; különben miért akarnának minden városba bejutni, ott körülnézni. Ez az álláspont hivatalos ideológiával szolgált arra nézve, hogy miért nem szabad beengedni egy városba, miért kell tűzzel-vassal üldözni, akár kiirtani is a cigányokat.

Ez az időszak, mely 100-150 éven keresztül a cigányság kiűzését, üldözését, kiirtását tűzte ki célul Nyugat-Európában a törvények ellenére sem eredményezte a romák eltűnését erről a területről. Ennek oka, hogy bármelyik nyugati ország történelmét megnézzük, zavaros politikai viszonyokat, háborúkat találunk, melyek eredményeképpen, hogy a cigányellenes törvények csak részben tudtak érvényesülni. Angliában például amellett, hogy előfordult olyan, hogy egész cigánykaravánon példát statuáltak, és nemtől, kortól függetlenül mindenkit felakasztottak, az ottani romák többsége törvényen kívüliként, de továbbra is Angliában élt. "A nyugat-európai cigányok zöme számára a társadalmi alvilág nyújtott menedéket. Nyelvük ennek megfelelően nem egyszerűen a «befogadó» országokéhoz, hanem annak tolvajnyelvéhez hasonult. Csoportjaikban összeolvadt a cigány és helyi szökevény és bűnöző elem. Antropológiai, etnikai és kulturális sajátosságiak is eltorzultak. Sok helyütt már nem is cigányokként, hanem egyszerűen csavargókként tartották őket számon" (Tomka, 1983: 43). Emellett nyugati üldözésük eredményeképpen egyre kevesebb cigány csoport indult el keletről, illetve sokan visszahúzódtak a békésebb, jobb és biztonságosabb megélhetést biztosító kelet-európai területekre. Ennek a folyamatnak is az eredménye, hogy napjainkban is a Kárpát-medencében, illetve tőlünk délre és keletre a legnagyobb a cigányság teljes népességhez viszonyított aránya egész Európában.

A mai napig a kontinens minden országában élnek cigányok, de Romániában - főleg Erdélyben - Bulgáriában, Makedóniában, Magyarországon, Szlovákiában, Szerbiában, stb. a nyugati országokhoz képest magasabb százalékú a cigány lakosság aránya.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nyok

https://btk.ppke.hu/uploads/articles/288257/file/romologia.pdf