A cigányok Magyarországon

• Középkor

A romák magyarországi megjelenése feltehetően az 1300-as évektől kezdve rendszeresen bukkantak fel hazánk területén kóborló életmódot folytató cigánykaravánok.

A nyugati üldözés miatt sokan el sem hagyták Kelet- és Közép-Európát, illetve számos csoport visszatért ide. A Kárpát-medencében ekkoriban a cigányok által űzött mesterségekre nagy igény volt, mind kereskedőkként, mind kézművesekként, napszámosként, zenészként el tudtak helyezkedni. Megtalálták azt a kapcsolódási pontot, amivel azonosságukat megőrizték, továbbra is zárt közösségeket alkottak, kóborló életmódot folytattak, járták az országot, és ebből megéltek. A hazánk területén élő cigányság életében a török hódoltság alatt semmi lényeges változás nem történt, életmódjuk, foglalkozásaik, megélhetésük a 150 év alatt lényegesen nem változott. A harcok miatt fémmegmunkálásra, fegyverkészítésre és -javításra nagy szükség volt, sokan tudtak megbecsült munkát szerezni; erődépítési és -javítási munkákban is számos roma tudott biztos megélhetéshez jutni.

• Felvilágosult abszolutizmus
  

A 18. század második felében a felvilágosult abszolutista uralkodók idején ezen a vidéken is kedvezőtlen fordulatot vett a cigányok sorsa. A törökök kiűzése után (Buda visszafoglalása: 1686, az utolsó település, Temesköz visszafoglalása: 1712) a politikai viszonyok rendeződtek hazánkban, az elnéptelenedett területek tudatos benépesítése betelepítésekkel megindult, és elkezdődött a polgárosulás. Ekkor vált szembetűnővé és zavaróvá a cigányság kóborló életmódja, az "elvárt" viselkedéstől és életmódtól való különbözőségük. Az 1600-as évek végétől egyre több város és vármegye tiltotta meg a cigányok átvonulását, letelepülését, kereskedését saját területén. Egyedüli kivételt az erdélyi országrész jelentett, ahol továbbra is szívesen fogadták a cigányokat, igénybe vették szolgáltatásaikat, emiatt Erdélyben megnőtt a cigányság aránya.

19. század

A muzsikálás mint önálló foglalkozás a 18. századhoz köthető, előtte inkább csak kiegészítő jövedelemforrás volt - lásd fent II. József rendeletében. A 19. századtól kezdve a második világháborúig nagy népszerűségnek örvendtek a cigány zenészek és bandák. Az 1848-49-es szabadságharc alatt hivatalos, cigányokból álló katonai zenekarok kísérték a magyarokat a harcokba, lelkesítő zenét játszva a katonák buzdítására. A korszak írói, költői, művészei is gyakran megemlékeznek a roma zenészekről, ennek egyik leghíresebb példája Vörösmarty Mihály A vén cigány című verse, de talán nem ismeretlen Liszt Ferenc cigányzene és cigány kultúra iránti rajongása, 1859-ben jelentetett meg egy könyvet a cigányzenéről, melyben egyenesen azt állítja, hogy az, amit világszerte magyar zeneként ismernek, az valójában a cigányok zenéje. Azért állíthatta ezt, mert valóban a cigány muzsikusok voltak a korszak zenészei, így a magyar zenét is ők játszották. Ez azonban nem volt cigányzene abban az értelemben, hogy a romák maguk között, maguknak nem azokat a dalokat énekelték, nem arra mulattak, amit a magyaroknak játszottak.

20. század

A cigányság és magyarság közötti szakadék a 20. században kezdett mélyülni, mert a cigányság, miután munkájukra nem volt többé igény, szegénységspirálba került: a megélhetés többé nem volt biztosítva sokuk számára, aminek következtében egészségi állapotuk, öltözködésük is romlott, emiatt megítélésük is egyre rosszabb lett, ami még kevesebb munkalehetőséget jelentett, és már be is zárult az ördögi kör. A helyzetet rontotta, hogy ekkor egy új népvándorlási hullám indult el: Románia, Moldva területéről új, addig nálunk ismeretlen cigány csoportok érkeztek tömegesen. Az ekkor, azaz a 19. század végétől hazánkba érkező cigányok23 életmódját teljes mértékben meghatározta addigi életvitelük, őket semmiféle integrációs, asszimilációs törekvések nem közelítették a megelőző évszázadokban az európai társadalmakhoz. A letelepedett életforma tőlük teljesen idegen volt, hagyományaik és szokásaik nemcsak az európai vagy a magyar hagyományoktól és szokásoktól tértek el nagyon nagy mértékben, hanem az évszázadok óta itt élő cigányságétól is. Ők a társadalom peremére szorultak, kialakultak a faluszéli, erdei nagy cigánytelepek, munkájukra az iparosodás miatt a zenéléstől eltekintve - már nem volt szükség. A 19. és 20. század fordulójától leplezetlen diszkrimináció jelenik meg velük szemben, ami a fasizmusban tetőzött be. Ezek a nagy csoportokban beáramló cigányok eleinte "oláh cigány" néven emlegetett kompániák voltak, az oláh szó románt jelent(ett), tehát elnevezésük a nyelvükre nagyban hatott román hatásnak az eredménye. Ekkoriban még a ma már beásként emlegetett csoportokat is oláhnak mondták, és a ma is oláhnak nevezett cigányságot is ugyanezen a néven illették, ugyanis romani nyelvük nagyban különbözött a Magyarországon élő cigányok kárpáti dialektusától, mert mint már említettük, nyelvükre nagy hatással volt a román nyelv.

Az első világháború előtt és alatt a kóborló cigányok kérdését úgy akarták megoldani, hogy kötelezően katonai-hadi szolgálatra küldték őket. Ezután a fasizmus fizikai megsemmisítésüket, kiirtásukat tűzte ki célul, hogy a cigánykérdést végérvényesen megoldják.

A második világháború és a fajelmélet

Németországban már 1929-ben létrejött a Cigányprobléma Leküzdésének Központi Hivatala, mely Magyarországon változatlan néven a második világháború után az 50-es évekig tovább működött. Ennek egyik tevékenysége volt a váratlan "cigányrazziák" tartása, a háború évei alatt pedig zárt cigánytáborok, azaz gettók létrehozása, pl. Esztergomban.

1938-ban nyilvántartásba vették a cigányokat, ebben az évben megfosztották őket szavazati joguktól, az iskolákból kitiltották, és elkezdték őket lágerekbe gyűjteni. 1939-től bevezették a különböző színű személyi igazolványokat, barna igazolványt kaptak a "tiszta cigányok" (ld. lent). Szintén 1939-ben Himmler általános vándorlási tilalmat rendelt el számukra, majd tömeges deportálásuk is lezajlott ebben az évben.

Szocializmus

Hazánkban a második világháború után egy átmenetileg nyugodtabb időszak következett a romák számára, mert a szocializmus első éveiben a diktatúra a nincstelen cigánysággal nem sokat törődött, emiatt sokan kóboroltak, kereskedtek volna, de munkájukra nem volt igény (a padlássöprések és kötelező beszolgáltatások idején ugyan mivel is kereskedhettek volna? Ki tudott bármit is venni vagy eladni?) Az 50-es évek végéig a politika ugyan nem tett lépéseket a cigányság beolvasztására, de a mérhetetlen nyomor, nélkülözés és nincstelenség határozta meg életüket.

1957-ben megalakult a Magyarországi Cigányok Kulturális Szövetsége, mely a kultúra megőrzése mellett a cigányság felkarolását tűzte ki célul, de a hivatalos álláspont szerint nemkívánatos volt a szövetség célkitűzése, sőt már a neve is, így 1959-ben megszűntették. A szocializmus ideológusai ugyanis úgy gondolták, hogy a cigányok nem önálló kultúrával rendelkező etnikum, pusztán szociális csoport, azaz életmódjuk kizárólag szegénységükből fakad. Ez a nézőpont kitermelte azt a hitet, hogy magától megoldódik a romák helyzete, ha kapnak munkát, kialakul náluk a munkásosztály értékrendje, mentalitása és szakítanak korábbi életükkel. Ezen kívül a szocializmus az első - legvadabb - évtizedében a rendszer ellenségeinek eltávolításával foglalkozott, a cigányságot, mint vagyontalan réteget nem érezte fenyegetőnek. Rá kellett azonban döbbenniük, hogy a cigányság különállása csak fokozódik, elszegényedésük nem oldódik meg magától, nem özönlenek boldogan a gyárakba bérmunkát végezni, és a gyárak is nekik adnak utoljára munkát. A cigányság helyzete tehát egyre romlott, az ötvenes évek végére rosszabb körülmények közé kerültek, mint az 1893-as cigányösszeírás idején voltak, túlzsúfolt telepeken tengődtek.

Ennek a tarthatatlan helyzetnek az állami felismerése eredményezte azt az 1961-es párthatározatot, mely a cigányság beolvasztását, teljes asszimilációját állami feladattá tette. A hivatalos ideológia szerint a cigányság nem etnikai, hanem szociális csoport, vagyis egyetlen ismérvük a szegénység, ha ezt megszüntetjük, akkor rendes szocialista munkásokká válnak, feladják - az állam szerint nem létező - identitásukat. A 61-es párthatározat három területet emelt ki cigánykérdés/szegény-kérdés megoldására, melyeknek célja a cigányság teljes beolvasztása, megszüntetése:

· lakáshelyzet megoldása, telepfelszámolás,

· oktatás kérdése, iskoláztatás,

· munka kérdése: a cigányság integrálása a szocialista iparba, teljes foglalkoztatás.

Ez a hozzáállás természetesen nagy ellenállásba ütközött a cigányság részéről, akik nem akarták szabadságukat és létező kultúrájukat feladni. A szocializmus alatt sikerült elérni, hogy a romák nagy része dolgozzon, ez elsősorban képesítés nélküli gyári betanított és segédmunkát, valamit köztisztasági munkát jelentett. Sokukat azonban nem törte meg a munka, és a munkaidőn kívül látták az élet értelmét: ugyanúgy mulatoztak, vendégeskedtek, zenéltek, mint addig. A szocialista felzárkóztató és erőszakosan asszimiláló politika nem volt - és nem is lehetett - sikeres, a cigányság nem tudott azonosulni vele, passzív elszenvedője volt csupán az őt érintő rendelkezéseknek. Vitathatatlanul pozitív hatása volt a szocialista rendszernek a romák életszínvonalára nézve: kielégítő lakáskörülmények biztosítása mellett a biztos és kiszámítható jövedelem hozzájárult az emberhez méltó életszínvonal eléréséhez. Azonban az őket érintő intézkedések negatív eredménye az ősi hagyományok és kultúra maradványainak a teljes szétzilálása, az önértékelés lerombolása és a fokozódó társadalmi kirekesztés lettek.

A szocializmusban gyárakban dolgozó cigányok lettek a rendszerváltozás legnagyobb vesztesei. Ők voltak a legképzetlenebbek, az ő munkahelyeik szűntek meg legelőször, így a rendszerváltozás után alig egy évtized alatt már 90%-uk munkanélküli lett.

Jelenkor

A jelenkor Magyarországának egyik legnagyobb - ha nem a legnagyobb - társadalmi problémája a cigányság kérdése, helyzetük megoldása. A korábbi évszázadok cigányügyi intézkedései mind

"kifelejtették" a rendelkezésekből magukat a cigányokat, az ő igényeiket, kultúrájukat nem vették figyelembe. Napjainkban olyan megoldásra kell törekedni, amellyel a romák is tudnak azonosulni.

Véleményem szerint a legnagyobb probléma:

A megoldást  az oktatásban kell keresni, olyan módszerek kidolgozására és átvételére van szükség, melyek az előítéletesség ellen és a felzárkózás mellett hatnak. Nem elég az iskolai végzettség növelése, ha az nem párosul a relatív lemaradás csökkentésével, az iskolázottsági olló összezárulásával.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Cig%C3%A1nyok

https://btk.ppke.hu/uploads/articles/288257/file/romologia.pdf